Veszprém szakrális bemutatása

Veszprém megyei jogú város, mely a dunántúli dombok lankás, néhol meredek lejtőire és emelkedőire épült, közelében és rajta keresztül hömpölyög a Séd patak. Északról a Bakony emelkedik felé, délről a Balaton-felvidék köszönti, keletről Mezőföld sík területe – Középfölde, Hobbitfalva, és Sauron bal lába - mosolyognak vissza rá. Megyei jogú város, Egyetemi város, a „Királynék városa”.  Lakossága 2011-ben több, mint 64.000 fő.

I. István itt győzte le Koppány seregeit – nem egyedül -, első püspöki székhely – nem székely -, 1993-tól püspöki székhely – mondom hogy nem székely. Veszprém vármegye az egyik legkorábban megszerveződött vármegye. I. István feleségének, Gizellának egyik kedvenc tartózkodási helye volt, évszázadokon át a veszprémi püspökök koronázták meg a királynékat, az összefüggést minden szerdán keresi a helyi „Régészek és földtúrók” klubja.

Tatárjáráskor a város ellenállt a támadásoknak, bár többször – 1276, 1380 – megrongálódott, de a folyamatosan kijavították és fejlesztették – a vár bevédésében nagy segítség lehetett, hogy három oldalról méretes szakadék övezi, pontosabban a vár emelkedett ki a talajzatból elég rendesen, így csak a várkapu volt az az irány, amit normálisan meg lehet közelíteni.

Az első magyarországi vasútvonalak bőszen elkerülték a várost, ám 1872-ben elkészült a Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely vonal, amit hála a püspöknek és hajdani városvezetésnek ügyesen kitettek Jutasra – ahova még a madarak is csak háromnapi hidegélelemmel mernek kirepülni -, ezzel határozottan elkerülve a városközpontot, aminek hatására a város korábbi kereskedelmi szerepe hanyatlásnak indult.

A város 1930-as években talált csak újra magára, ekkor a városba számos hadiipar települt, 30’ban megkapta a megyei városi címet. A második világháborúban többször is bombázták a várost, majd az 50’-es években újra elindult az iparosítás, kutatóintézetek és az egyetem telepítése. Ebben az időszakban – negyven év alatt – a város lakossága három és félszeresére nőtt, ám ez a tendencia a rendszerváltozás után megállt. 90’-ben „megyei jogú várossá” vált.

Szubjektíva:

Veszprémet sok dolog miatt lehet szeretni, de azért utálni is. Számomra Magyarország „San Francisco”-ja, én már megszavaztam neki a „Vádlik városa” címet, fél óra gyalog, és már a kézenjárás is opcionális megoldásnak tűnik. Tény, hogy földrajzilag ez a néhány négyzetkilométer, aminek kis részét fedi le Veszprém, az dombos, de a városnak sikerült megtalálni azt a területet, ahova még lehet építkezni, de már kiköpik a tüdejüket a cekkeres nagymamák.

De a város szép, ezzel nem érdemes vitatkozni. Bennszülötteknek egy idő után unalmassá válhat, ugyanis szórakozási lehetőségek között a – netessékfélreérteni – sziklamászás és az ivás a legkézenfekvőbb, nem véletlen hogy az Utcazene Fesztiválnak is Veszprém lett kijelölve. De van neki vára is – megszemélyesítés!, „egyetlen szerelmem, te ormokkal ékesített városom” –, nem is kicsi, van itt szép szobor István királyunkról és drága feleségéről, meg akkora panoráma, hogy az Alföldig el lehet látni, pedig nem is arra van.

Boltok, pláza, körforgalom – több is -, külkerületek, belterületek, Kossuth utca, rajta óra, az a szép óra, tökéletes hely a találkozóra, parkos részek, zöld területek, templomok, érsekség, Állatkert, Pannon Egyetem, Viadukt,itt ugrik a pannon puma, kérem, van itt minden, de erről inkább a nevezetesség fül alatt, ott lentebb, alatt.

Veszprém olyan, mint Batman hőn szeretett Gothemjének egyik negyede, Arkham City. Csak itt nem rohangálnak őrültek – legalábbis nem több mint bármelyik városunkban. A hasonlat inkább arra utalt, hogy mindkét város rengeteg titkot, történelmet és múltat-jövőt rejt magában. A látnivaló maga Veszprém, domborzata miatt néhol felénk emelkedik, néhol pedig eltűnik lábunk alól, panorámája bármelyik utcakövön megállva magába szippantja az embert, legyen nyári napsütés vagy téli hószállingózás. Szűk utcái, tágas terei, minden porcikája arra vár, hogy mesélhessen az arra járónak.

A belváros kevés történelmi hagyatékkal rendelkezik, nagy részét, mint a sétálóutcát, a tizenkilenc emeletből álló „húszemeletest”, a Séd mozit, vagy az egyetemi negyedet nemrég sírboltba tett kezek emelték. A 30’-as években volt a nagy építkezési láz, majd a hetvenes években szinte az egész belvárost újratervezték, a kornak megfelelő ízlés alapján. De nem sikerült a múltat eltűntetni, sőt, furcsa kettősséget mutat, mikor az ember a Kossuth utcán lefelé haladva rápillant a Cserhát Üzletház újszerű falaira, majd meglátja a túlparton helyet kapó színek kavalkádjába öltözött épületsort, melynek falai csak kis, boltíves kapui törik meg az épület monumentális mivoltát. Akár ezen a vonalon, akár a kapuk mögött rejlő apró tereket és lépcsősorokat válasszuk, lábunk szinte biztos, hogy ugyan oda fog vinni.

Az Óváros negyedébe. Mikor a rideg aszfaltot felváltja a macskakő az ember új korba lép, hiába a kirakatokból bámuló okos-telefonok, a véres kezekkel meggyilkolt állatok szőréből varrt esztétikátlan bunda, hiába minden modern csoda, az embert magába szippantják az ódon falak, ahogy az Óváros tér szép lassan kiszélesedik a szemek előtt. Ahogy haladunk, és hátunk mögé kerül a romantika jegyében 1857-ben felhúzott Városháza lassan újra szűkülnek az utcák, s lassan magába szippant István királyunk Veszprémi Vára.

Itt rejlik a város múltjának és jövőjének legmélyebb titkai. Itt kapott helyet a Piarista Templom, a Veszprémi Érsekségi Könyvtár, itt nyúlik az ég felé a Szent Mihály székesegyház két monumentális tornya, majd ezek után pár lépéssel kitárul előttünk a látóhatár, ami István és Gizella szobra mögött fekszik.

Veszprém nevezetességeit nem lehet felsorolni. És nem is érdemes. Ez csak tört része volt annak a mélyre hatoló élménynek, amit Veszprém nyújt az arra járóknak. Nem teszek említést a Viaduktról, vagy a közelében, az érintetlennek tűnő fenyvesben helyet kapó Veszprémi Állatkertről, mely nagy területen rengetek egzotikus állatnak ad otthont.

Nem említem meg Veszprém többi nevezetességét, hisz a legszebbekbe úgyis belebotlik az ember.